2019. évi

ULTRAVERSENYEK

ORSZÁGÚTI, PÁLYA, TEREPULTRA ÉS IDŐREFUTÁSOK


Január Jan.12.szo. KILENC KEVÉLY KÖR KARÁCSONY KÖRNYÉKÉN - Nagy-Kevély 12ó. kiírás eredmények Jan.19.szo. TÓTÁGAS ULTRA TÉLI BALATON KÖR (1.) - Balatonvilágos / Clubaliga 197km. kiírás nem listás
Február Feb.09.szo. DÖGÖLJ MEG BÖRZSÖNY! ILLEGAL 2019 - Kemence - nem verseny! 46km. kiírás nem listás Feb.09.szo. SZEDERKÉNY -> BÓLY 100KM FUTÁS - Szederkény - Futa-Pécs SE 100km. kiírás eredmények Feb.23.szo. FUSS EGY NAPOT! ULTRAMARATON - Kecskemét - R: Iustitia SE ~ FUSS 1-2-4-6ó. kiírás eredmények Feb.24.vas. FARSANGI FUTÓGÁLA - Békéscsaba / Árpád fürdő - R: BSI Futónagykövet 4,6-10-21-42-50km. kiírás eredmények Feb.24.vas. RUN YOURS TRULY - egyéni & váltó verseny (2.) - Tápiószele 25-50km. kiírás eredmények
Március Már.02.szo. BÜKKI KILÁTÁSOK TEREPFUTÓ VERSENY - Felsőtárkány ~ BÜKK TRAILS 14-35-66km. kiírás eredmények Már.03.vas. GÖCSEJ GALOPP - terepfutóverseny - Böde 5-16-33-55km. kiírás eredmények Már.10.vas. SIXÁRD - 6 ÓRÁS OB ÉS 50 KM-ES FUTÓVERSENY - Szekszárd - facebook 6ó-50km. kiírás eredmények Már.21.÷24. SPURI BALATON SZUPERMARATON (12.) - Siófok -R: BSI - facebook 196km. kiírás eredmények Már.21.÷24. SPURI BALATON ULTRAMARATONOK - Siófok/Fonyód/Badacsony/Balatonfüred 48/53/43,6/51,3km. kiírás eredmények Már.23.÷24. SPURI FÉLBALATON SZUPERMARATON - Badacsony - R: BSI - facebook 95km. kiírás eredmények Már.30.szo. PILIS TRAIL 2019 - erdei terepfutás - Piliscsaba - facebook 11-24-48km. kiírás eredmények Már.30.szo. PRIMAVERA TRAIL RACE - Vársonkolyos/Ro 9,9-17,6-48,3km. kiírás eredmények
Április Ápr.13.szo. TUBES (ULTRA) TRAIL - 1÷10 körös ultraverseny - Pécs 12,3÷123km. kiírás eredmények Ápr.27.szo. FUSS EGY NAPOT! ULTRAMARATON - Kecskemét - R: Iustitia SE ~ FUSS 1-2-4-6ó. kiírás eredmények Ápr.27.szo. SÁRVÁRI 6/12/24 ÓRÁS FUTÁS - Várpark - R: Sárvári Kinizsi SE 6-12-24ó. kiírás eredmények Ápr.27.szo. ULTRAKÉK TRAIL - Visegrád -> Máriaremete - facebook 53km. kiírás eredmények Ápr.28.vas. CSABA CENTER – Utcai Futóverseny (25.) - Békéscsaba - R: Békéscsabai AC 10km. kiírás eredmények
Május Máj.01.sze. PFB-OMSZKIULTRA (2.), 50 km-es OB - Omszki tó parkoló - nevezés 50km. kiírás eredmények Máj.05.vas. COMPRESSPORT 2UP2DOWN - Mátra - R: Terepfutas.hu 46km. kiírás eredmények Máj.05.vas. MÁSODSZOR IS CÉLBA ÉRÜNK! - Zalaegerszeg, ZalaZone Tesztpálya 66km. kiírás eredmények Máj.09.pén. EMU - NAGYHEGYES HÚS 6 DAY ULTRAMARATHON - Balatonfüred 6d. kiírás eredmények Máj.11.szo. ULTRA TRAIL NAGYMAROS - Nagymaros, Fő tér - R: Hegyfutás.hu 24-55-90km. kiírás eredmények Máj.12.vas. SRI CHINMOY FUTÓFESZTIVÁL (23.) - Győr - facebook 8,4-21-42-75km. kiírás eredmények Máj.12.vas. VILLAPARK VÉRTES MARATON (9.) - Várgesztes Villapark 13-60-90km. kiírás eredmények Máj.17.-19. ONE WAY TICKET RUN - ultraverseny - Tihany Belső tó - facebook n*7km. kiírás eredmények Máj.18.szo. KASSA -> MISKOLC ULTRAMARATON - Dóm - R: Marathon Club Miskolc 113,4km. kiírás eredmények Máj.26.vas. KALOCSAI 1-3-6 ÓRÁS FUTÁS (5.) - Kalocsa / Érsekkert 1-3-6ó. kiírás eredmények
Június Jún.01.szo. BÉKÉSCSABA <-> ARAD SZUPERMARATON - Békéscsaba - R: Békéscsabai AC - fb 200km. kiírás eredmények Jún.02.vas. SZÉNÁS KÖR - Solymár / Általános Iskola 31-75km. kiírás eredmények Jún.09.vas. SALOMON ULTRA TRAIL HUNGARY - Szentendre - R: Ultra-Trail ~ MSTSZ TEREPBAJNOKSÁG 112km. kiírás eredmények Jún.09.vas. SALOMON SZENTLÁSZLÓ TRAIL - Szentendre - R: Ultra-Trail Hungary 85km. kiírás eredmények Jún.09.vas. SALAMON SZENTENDRE TRAIL - Szentendre - R: Ultra-Trail Hungary 54km. kiírás eredmények Jún.29.szo. BÜKKINYÚLSZ! - futható túra - Cserépfalu 7-13-26-35-60km. kiírás eredmények Jún.29.szo. VEITSCHER GRENZSTAFFEL LAUF - Veitsch - egyéniben és váltóban (16,6-16-21,5)-54km. kiírás eredmények
Július Júl.06.-07. UTT - ULTRA TISZA TÓ - Tiszafüred / Morotva - facebook 5-10-21-111km. kiírás eredmények Júl.14.vas. SRI CHINMOY LÁZBÉRCI-TÓ MARATON (3.) - Uppony Istvántelep - fb 8,4-21-42-50,6km. kiírás eredmények
Júl.21.vas. SUHANJ!6 (8.) - 6 órás futóverseny éjfélkor - Szigetmonostor - facebook 6ó. kiírás eredmények Júl.27.szo. DESEDA ULTRAMARATON (5.) - Kaposvár - facebook 84-126-168-210-252km. kiírás eredmények
Augusztus Aug.03.szo. SZUFLA FUTÓFESZTIVÁL (13.) - Szigethalom - facebook 9-15-21-52km. kiírás rajtlisták Aug.03.szo. URH 50 MHz TEREPFUTÓ VERSENY - Szeged - R: Ultra Runners Hungary 14-28-50km. kiírás eredmények Aug.11.vas. VÁR AZ ULTRA KERT - Pápa / Várkert - R: CardioMax 6ó. kiírás nem listás Aug.16.pén. KORINTHOSZ 160 ULTRAVERSENY - Szekszárd <-> Baja - facebook 160km. kiírás eredmények Aug.17.szo. KORINTHOSZ 80 ULTRAVERSENY - Baja - facebook 80km. kiírás eredmények Aug.17.szo. KORINTHOSZ 40 ULTRAVERSENY - Szekszárd - facebook 40km. kiírás eredmények Aug.20.ked. TISZADADA GÁTFUTÁS (6.) - Tiszadada / Tiszapart 0,8-1,5-5-10-15-21-42km.-6ó. kiírás eredmények Aug.24.szo. FUSS EGY NAPOT! ULTRAMARATON - Kecskemét - R: Iustitia SE ~ FUSS 1-2-4-6ó. kiírás eredmények Aug.24.szo. RUN FOR NIGHT - Éjszakai futás - Szeged / Erzsébet liget / Népkert sor - fb 12ó. kiírás eredmények Aug.31.szo. HARGITA TRAIL RUNNING (7.) - Erdély, Madarasi Hargita - facebook 5-10-21-42-70km. kiírás eredmények Aug.31.szo. PFB-OMSZKIULTRA 100KM OB (1.) - Budakalász - facebook - nevezés 100km. kiírás eredmények
Szeptember Sze.07.szo. SZŐLŐSKÖR - Balatonszőlős - nevezés - facebook 3x7-10-21-50km. kiírás eredmények Sze.14.szo. ORSZÁG KÖZEPE TEREPFUTÁS - FÉLMARATON - Pusztavacs 5-10-21-42-84km. kiírás eredmények Sze.28.szo. ULTRA TRAIL SZILVÁSVÁRAD - Szalajka-völgy - R: hegyfutas.hu 2,8-13-26-66km. kiírás eredmények
Október Okt.05.szo. VADLÁN ULTRA TRAIL - Cserszegtomaj Ált.Isk.- facebook ~ TEREPFUTAS.HU 50-108km. kiírás eredmények Okt.06.vas. SRI CHINMOY MARATON (24.) - Győr - facebook 8,4-21-42km-6ó. kiírás eredmények
Okt.12.szo. ULTRABALATON TRAIL - Csopak 21-42-100km. kiírás eredmények Okt.18.-21. BALATONFÜRED ULTRAMARATON - Aranyhíd sétány 21-42-50-100km-6ó-12ó-24ó. kiírás eredmények Okt.20.szo. ORGANICAFX RUNNING Oradea -> Debrecen Supermarathon (2.) - Nagyvárad 85km. kiírás eredmények Okt.23.sze. PFB-SKANZENULTRA (3.) 6 órás verseny - Szentendre - egyéni, páros, trió és 4 fős 6ó. kiírás eredmények Okt.26.szo. HOKA FOREST RUN - Zebegény, Szőnyi Ált. Isk. - R: Ökofutás 42-91km. kiírás eredmények Okt.26.szo. URH 6 ÓRÁS FUTÁS (5.) - Szeged Partfürdő kemping 6ó. kiírás eredmények
November Nov.01.pén. MAGYARORSZÁG TEREP-ULTRAFUTÓ BAJNOKSÁGA - Budapest -> Budaörs 87,6km. kiírás eredmények Nov.01.pén. PIROS 85 TEREPFUTÁS - Csillagház Általános Iskola -> Budaörs - fb 87,6km. kiírás eredmények Nov.02.szo. FUSS EGY NAPOT! ULTRAMARATON - Kecskemét - R: Iustitia SE ~ FUSS 1-2-4-6ó. kiírás eredmények Nov.10.vas. PÖRÖGNEK A KÖRÖK BÉKÉSCSABÁN - ultraverseny - Árpádfürdő ~ ULTRA 1-2-4-6-12ó. kiírás eredmények Nov.16.szo. KISTELEKI 6 ÓRÁS KÖR(Ö)ZŐ - Kisteleki Vásártér - facebook 6ó. kiírás eredmények Nov.23.szo. SPÁRTAI SZÁZAS (7.) - Margitszigeti futópálya 100km. kiírás eredmények Nov.24.vas. NASZÁLY TRAIL - Szendehelyi Német Iskola - facebook - R: Ökofutás 12-19,2-25,5-49km. kiírás eredmények
December Dec.01.vas. COUNTRYMAN TRAIL - Barnag 0,9-5,2-10,5-21-42-50km. kiírás eredmények

Híres ultrafutásokról

A Spartathlon egy 246 kilométeres ultramaratoni futóverseny Görögországban, Athén és Spárta között. Az 1983 óta évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak. A Spartathlon egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez a futás képezi a modern maratoni mitológia alapját. A verseny az egyik legkeményebb ultramaratoni futás a világon.

Történelem: Hérodotosz elbeszélése szerint i. e. 490-ben, a marathóni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz egy küldöncöt menesztett Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a perzsák ellen. Hérodotosz így emlékszik Pheidippidész futásáról: „Mielőtt a hadvezérek elhagyták volna a várost, követet küldtek Spártába egy Pheidippidész nevű athéni férfit, aki nagyon gyorsan tudott futni, és ez is volt a foglalkozása…” „ Pheidippidészt az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett. Felkeresvén az elöljárókat, ezt mondta: »Lakedaimóni férfiak! Az athéniak azt kérik tőletek, hogy siessetek a segítségünkre, és ne nézzétek tétlenül, hogy a legősibb hellén várost a barbárok leigázzák.«” Pheidippides azonban nem kapott azonnali segítséget a spartaiktól és a rossz hírrel még rögtön visszaindúlt Athénba ismét másnapra megérkezve.

Az első újkori futás: Hérodotosz szavai John Fodent, a brit légierő tisztjét gondolkodóba ejtették. Foden, aki maga is amatőr ultramaratonista, 1982-ben négy társával elindult kipróbálni, hogy vajon lehetséges-e ezt a 246 kilométeres távot másfél nap alatt futva megtenni. Fodenék kísérlete többször is majdnem kudarcba fulladt. A latin betűs táblák teljes hiánya és a rossz minőségű térkép miatt a csapat lépten-nyomon eltévedt. Felszerelésük hiányos volt, és kísérőjük eltévedései és kerülései miatt a futók többször is kiszáradtak és eléheztek. Volt olyan szakasz, ahol öt órán keresztül víz nélkül kényszerültek futni. A futóknak a kutyákkal is gyakran meggyűlt a bajuk, ezért a szokásos felszerelésen túl köveket is cipeltek, a támadó kutyák visszarettentéséhez. Az ötfős csapatból csak John Scholten ért 36 órán belül Spártába, és ezzel megszületett a Spartathlon. A következő évben a csapat megszervezte az első hivatalos versenyt, amit azóta évről évre megtartanak.

Útvonal és verseny: A futók Athén belvárosából a tengerpart felé futnak, és Eléfszina, Megara és Kineta érintése után, 78,5 kilométernél érik el a Korinthoszi-csatornát. A csatorna után a Peloponnészosz-félszigeten az ókori Korinthosz, Nemea és Lürkeia után, 159 kilométernél érik el a közel 1200 méter magas Parthenio-hegyet, ahol Pheidippidész a monda szerint találkozott Pan istennel. A hegyet követően Nesztani és Tegea érintése után érik el Spártát a futók. A cél Spárta pálmafákkal övezett főterén, Leonidász király szobránál van és a verseny a Leonidász lábának megérintésével ér véget. Fodenék útvonala, mely az ókori utak és városok vonalát követte, zömében szekérutakon haladt, és az útnak kevesebb mint fele volt leaszfaltozva. Az évek során a görög úthálózat folyamatosan fejlődött, és már csupán 10 kilométer halad szekérutakon, ösvényeken.

A verseny során a futóknak 75 ellenőrző ponton kell áthaladniuk, és minden pontot egy előre meghatározott szintidőn belül kell elhagyniuk. Aki szintidőn túl érkezik, bármelyik ponton kizárhatják, azonban a verseny első felében a versenybírók rugalmasan kezelik a szintidőt, és csupán az este leszállta után kezdik szigorúbban venni a késéseket. A futók zöme a Parthenio-hegyet és az azt megelőző több mint 10 kilométeres emelkedőt tartja a Spartathlon vízválasztójának. Az emelkedőt a futók többsége már éjszaka kezdi meg, és a csúcsra 20-22 óra futás után érkezik meg. A csúcs előtti utolsó három kilométert kivilágítatlan hegyi ösvényen, egy szakadék peremén kell megtenni. Több beszámoló említ a csúcsot megelőző és követő 10-15 kilométerről hallucinációs élményeket és a versenyt feladók többsége még a hegy (ahogy a bennfentesek nevezik: „A Hegy”) előtt száll ki. A szigorú szintidők, a kemény emelkedők és a gyakran szélsőségesen meleg időjárási körülmények miatt ultramaratonista körökben úgy tartják, hogy a Spartathlon az egyik legkeményebb, ha nem maga „a” legkeményebb futóverseny a világon.

A verseny tisztaságát védve a szervezők nem osztanak pénzdíjakat, és az összes célbaérkező azonos díjazásban részesül, azaz nyer egy olajág-koszorút, melyet spártai elöljárók helyeznek a fejére, és egy érmet. Továbbá minden célba érkezőt spártai lányok kínálnak az Evrotasz folyó vizével. A szervezők a versenyt nemcsak sporteseménynek, hanem kulturális rendezvénynek is tekintik, és ezt jól tükrözi, hogy 2006 óta évről évre a verseny kizárólagos szponzora a Stravos Niarchos Alapítvány, mely szinte kizárólag kultúrát, művészetet, oktatást és orvosi kutatást támogat.

Nevezési feltételek Az a futó nevezhet, aki az alábbi négy feltétel legalább egyikét teljesítette a verseny évében vagy az azt megelőző két évben: Teljesített egy 100 kilométeres versenyt 10:30-nál jobb idővel.

Korábbi Spartathlonon szintidőn belül eljutott Nesztaniig (172 km).

Korábban sikeresen teljesített egy Spartathlont.

Teljesített bármilyen 200 kilométeres, vagy annál hosszabb versenyt időeredménytől függetlenül.


1974 - Badwater-ultramaraton A Badwater-ultramaraton egy 135 mérföldes (217 km) futóverseny az USA Kalifornia államában, amely a szervezők leírása szerint a „világ legkeményebb futóversenye”. A verseny a Death Valley Nemzeti Parkból (magyarul Halál-völgy Nemzeti Park), a Badwater medencéből (85 méterrel tengerszint alatt) indul, és 2530 méteres magasságon, a Mt. Whitney csúcs lábánál ér véget.
A verseny különös nehézségét az adja, hogy júliusban rendezik, amikor a Halál-völgyben a napi maximum hőmérséklet rendszeresen 50 fok felett van, ami olyan, mintha „egy kikapcsolhatatlan kemencében kéne futni.” A versenyzők állandó hűtést igényelnek, mert az aszfaltról visszasugárzó hő elérheti a 80-90 fokot is, ami megfelelő védőruha nélkül hólyagosra égeti a futók lábát és a cipő talpát is megolvasztja. Nem ritka, hogy egy-egy versenyen a futók három pár cipőt használnak el.
Az eredeti, 146 mérföldes (235 km) útvonal az állam legmélyebb (Badwater: -85 m) és a legmagasabb Mt. Whitney csúcsáig tartott (4418 m), de az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata 1990-ben engedélyhez kötötte a csúcsmászást, és a rendezők kénytelenek voltak 135 mérföldre rövidíteni a pályát. Az eredeti útvonalon 5800 méter volt a összesített szintemelkedés, míg a jelenleg is használt útvonalon 4000 méter.

A verseny története A távnak először Al Arnold és a magyar Gábor Dávid vágott neki 1974-ben. A páros azonban 18 mérföld (29 km) után feladni kényszerült a futást, miután Gábor szervezete a kiszáradás és túlmelegedés miatt sokkos állapotba került. Arnold a következő két évet kemény edzéssel töltötte. 1977-ben sikeresen próbálkozott. Összesen 84 órára volt szüksége, bár ebben volt egy 70 kilométeres kitérő is, amikor visszafutott megkeresni az eltűnt kísérőjét. A kitérővel együtt Arnold összesen 309 kilométert tett meg, melynek során 7,7 kilogrammot fogyott.

Több egyéni sikert követően 1987-ben, öt versenyzővel rendezték az első hivatalos Badwater–Mt. Whitney versenyt, ám ez csak csapatverseny volt, melyben két brit és két amerikai futó versenyzett egymás ellen. Az ötödik résztvevő egy újságírónő volt, aki az egyik angol futóval a teljes távot teljesítette. Elanor Adams nemcsak női pályacsúcsot futott, de legyőzte mind a négy férfi indulót.

A jelenlegi Badwater Ultramaraton előre megszabott útvonalon halad, és évente rendezik. A rendezők a létszámot szigorúan korlátozzák, és a túljelentkezés miatt viszonylag nehéz indulási joghoz jutni. A versenyen frissítést nem biztosítanak, az ellátásért a versenyzők saját maguk felelnek. Minden versenyző köteles egy legalább két főből álló támogató csapatot biztosítani, melynek feladata a versenyző ellátása. A verseny szintideje 60 óra. Az a futó, aki 60 órán belül célba ér, emlékérmet, emléklapot és pólót kap. Az a versenyző, aki 48 órán belül ér célba, egy övcsatot is nyer. A versenyen nincsenek pénzdíjak. A pályacsúcsot a brazil Valmir Nunes tartja 22 óra 51:29-es idővel, míg a legjobb női időt (26 óra 51:33) Jamie Donaldson futotta.


2016.
Egy magyar is indult és végigért a világ legkíméletlenebb futóversenyén 70 fokos hőségben, olvadó sportcipőben, 210 kilométeren át az Egyesült Államok legmélyebben fekvő pontjáról az egyik legmagasabb hegyére – nem embernek való a Badwater ultramaraton. A távot immár egyedüli magyarként egy kecskeméti ultrafutó, Vajda Zoltán is teljesítette, de bevallotta: ekkorát még sohasem futott.
Élete legkeményebb versenyének nevezte Vajda Zoltán kecskeméti ultramaratonista a legutóbbit, aki nemrég egyetlen magyarként végigfutotta a hírhedt kaliforniai Badwatert. A résztvevőknek 134 mérföldet, azaz 217 kilométert kellett megtenniük az USA legmélyebb pontjától az ország egyik legmagasabb hegyéig, mindezt szaharai melegben. 97-en indultak a versenyen, Vajda Zoltán végül a 18. helyen ért célba.
A sportoló elmondta: a terepen összesen 4500 métert kell emelkedni, aztán 2000 métert lefelé megtenni, amire 48 órát kapnak a versenyzők. Persze egy ilyen próbatételen bárki nem indulhat el: az egyik feltétel, hogy a megelőző három évben legalább háromszor 100 mérföldnél többet kell futni, de még így is a szervezők döntik el, hogy kinek a nevezését fogadják el.
A magyar ultrafutó rendszeresen indul a magyar versenyeken, de szerepelt a Los Angeles-i maratonon és több európai ultramaratonon is.
A kecskeméti atléta 31 óra és 51 perc alatt, lényegében szünet nélkül teljesítette a távot. Ha megfogadta volna egy régi motoros sporttársa tanácsát, akkor hosszú fehér nadrágban futott volna. Így égette őt a betonról visszaverődő hő, a forró levegőben izzott a vádlija. A kísérők helyenként 75 Celsius fokot is mértek az út fölött.
A verseny különlegessége, vagy inkább extra nehézsége, hogy júliusban rendezik, amikor a Halál-völgyben a napi maximum hőmérséklet 50 fok fölé kúszik. Más indulók úgy mondták: olyan, mintha egy örökké működő kemencében futnának. Állandóan hűteni kell magukat, mert a visszacsapódó hőség akár 80-90 fokos is lehet, ami védőruha nélkül hólyagosra égetheti a bőrüket. Olyan forró a beton, hogy megolvad a cipő talpa, akár három párat is elhasználnak a célig.
Vajda Zoltán a több mint 200 kilométeres verseny alatt 60 liter vizet fogyasztott, de ennie is kellett. Első indulásakor még inkább folyékony táplálékot vitt, plusz banánt és datolyát. Jöttek persze a holtpontok, de az evés-ivás ütemezése és a táj végig lefoglalták. Végig figyelte a szívritmusát is, nehogy túlpörögjön is ki kelljen állnia. „Nagyon-nagyon kemény volt” - összegezte tömören.
Felemás cipőben futott végig, hiszen ez a kabalája. A cipőkön végig látta lánya üzenetét: „Dream it, do it.” Ahányszor csak lenézett, tudta, hogy a családja mellette áll. Elérzékenyülve tette hozzá: a szülinapi üzenet is segített neki, hogy végigcsinálja.
Az emberfeletti teljesítmény díja egyébként egy övcsat, amely sportsapkás halálfejet ábrázol. Ilyet kap az első és az utolsó beérkező is. Vajda Zoltán persze nem a kitűzőért küzdötte végig a távot, hanem hogy bizonyítson, elsősorban önmagának. Kalifornia után tart egy kis pihenőt, de aztán várja a következő erőpróba.
A Badwater ultramaraton a szervezők szándéka szerint is a világ legkeményebb futóversenye. A verseny a Death Valley (Halál-völgy) Nemzeti Parkból, a névadó Badwater-medencéből indul, amely 85 méterrel van a tengerszint alatt. A vége a Mount Whitney hegyen, a 2530 méteren álló Mount Whitney Portal-nál van.
Nem mindenki bírja végig. Néha muszáj megpihenni közben (Forrás: 444.hu)

2017 - Lubics Szilvia negyedik a világ legpokolibb futóversenyén
Józan ésszel nehezen felfogató eredményt ért el Lubics Szilvia, hazánk legismertebb női ultrafutója. A Badwater 135, amit a szervezők csak „a világ legkeményebb futóversenyének” neveznek, kétségkívül a legpokolibb. Földünk egyik legforróbb vidékén, a kaliforniai Death Valley-ben, azaz a Halál Völgyében rendezik. A nappali hőmérséklet ebben az időszakban rendszeresen meghaladja az 50 fokot, az aszfalton akár 80-90 fokra is felmelegszik a levegő. Ilyen körülmények között egy átlagos ultramaratonista két nap alatt teljesíti a távot, gyakorlatilag megállás nélkül. A fizikai megpróbáltatásokon csak kivételes mentális erővel lehet felülkerekedni.
A verseny eredeti célja a 48 egybefüggő amerikai állam legmélyebb pontjáról (Badwater, 85 méterrel a tenger szintje ALATT) a legmagasabb pontjára (Mount Whitney, 4418 m) feljutni. Később, mivel a csúcs megmászását engedélyhez kötötték, a versenyen rövidíteni kényszerültek, így lett az eredeti 235 km-ből „mindössze” 217 km táv. A befutó a hegy lábához, 2530 méterre került. Ezzel a teljes távon a futóknak 4450 méternyi szintemelkedést kell teljesíteniük. (A verseny történetéről további érdekességeket az alábbi remek Wikipédia-cikkben olvashattok.)
A korábbi legjobb magyar női eredmény Pallos Judit nevéhez fűződik, aki 2005-ben harmadik lett. A férfiaknál Kónya Ákos háromszor is az előkelő második helyen zárta a versenyt.
Lubics Szilvia magyar idő szerint kedden reggel 8-kor vágott neki a 217 km-es távnak. Ott akkor este 11 volt, és 40 fokot mutatott a hőmérő… A hőmérséklet a hajnal közeledtével sem csökkent 40 fok alá, így éjjel sem könyörült az időjárás a futókon. Szilvi is az extrém hőséget emelte ki elsődleges nehézségként a verseny előtt készült interjúnkban.
Kísérőcsapata beszámolója szerint Szilvi a 115 km-es pontig nagyon jól haladt, azonban az utána következő hosszú emelkedő, és a hőség teljesen kikészítette. Ez után jó ideig érdemben nem tudott futni, többször meg kellett állnia pihenni. Ennek ellenére sokáig vezette a női mezőnyt. A „célegyenesbe” érve, amikor már csak 20 kilométer volt hátra, ismét jó részidőket hozott, és a második helyért volt versenyben. Követését nem könnyítette, hogy a GPS-jeladója rendszeresen elvesztette a jelet. Közösségi oldalán ezrek követték percről percre, szurkoltak neki és szorítottak érte. Az utolsó óra őrjítő bizonytalanságban telt, mert a GPS tracker nem működött megfelelőképpen, így nemhogy azt nem lehetett tudni, hányadik helyen halad, hanem sokáig azt sem, hogy egyáltalán célba ért-e. A versenyen két segítő kötelező. Szilvinek négyfős csapat kísérte, köztük a férje A végén végül ketten is megelőzték, de így is az előkelő negyedik helyen futott be. Teljesítménye tiszteletet parancsoló. Célja a táv teljesítése volt, és az ideje is közel van ahhoz, aminek előzetesen is nagyon örült volna. 36 óra 09 perc 12 másodperces ideje a női mezőnyben a 4., összetettben a 27. helyet jelentette számára, 100 induló közül. Közösségi oldalán így nyilatkozott nem sokkal a verseny után: „A versenyről most csak annyit, hogy csodás helyszínen egy meglehetősen extrém kihívás volt a Badwater számomra, amire nem hiába volt a felkészülés is szokatlanul nehéz, még így is csak nagy küzdelmek után tudtam végigérni a pályán. Az meglepetésként ért, hogy 4. lettem, a verseny alatt a sorrendről semmilyen információnk nem volt. Egy "kicsit" elfáradtam, de pár órával a verseny után már azt tudom mondani: megérte. Köszönöm a csapatom fáradhatatlan segítségét, nélkülük valószínűleg már az első órában felperzselt volna a hőség.”
A csapat: Lubics György, Simonyi Balázs, Vajda Zoltán, Sarkadi Zoltán

1986 - Marathon des Sables (vagy MdS)

A Marathon des Sables (vagy MdS) hatnapos, 251 kilométeres ultramaratoni Marokkóban, ami éppen megfelel hat, szabályos maratoni hosszának. 1986 óta rendezik meg, és a föld egyik legkeményebb versenyeként tartják számon. A leghosszabb szakasz, amit egyben kell teljesíteni, 91 kilométer.
A cataniai, vagyis Szicíliából érkezett Mauro Prosperi 1994-ben első sivatagi futóversenyét futotta, egyáltalán nem ismerte a körülményeket, nem meglepő, hogy neje nagyon rossz érzéssel engedte el. Az elején nem is volt gond, de a negyedik napon, amikor a nyolcvan kilométeres szakaszt kellett volna teljesíteni, elérte a mezőnyt a sivatagi vihar.
A homokviharban ne fuss! Az aranyszabályt Mauro Prosperi nem tartotta be, továbbment a versenyen, és egyszer csak rádöbbent: eltévedt a Szaharában.
Ilyen extrém körülmények esetén a futóknak csakis a túlélésre kellett volna koncentrálniuk, hiszen tíz centit sem lehet látni a homokviharban. A vihar hat óra után elült, és a fegyelmezetten egy helyben maradó futók csoportokba verődve várták, hogy visszatérhessenek sátorhelyükre.
Mauro Prosperi azonban nem volt már köztük - ő a vihar közben is megpróbált haladni.
Így történt, hogy a verseny ötödik napján az olasz sportember a szabad ég alatt a mozdulatlan sivatagban ébredt. Órákat várt, hogy jöjjön valaki. Amikor elvesztette a türelmét, elkezdett futni - futott, futott és futott. Sem embert nem látott, sem a futóverseny jeleit nem találta. Arra gondolt, hogy a vihar teljesen lerombolta, betemette a jelzéseket. Három nappal később a szervezők hivatalosan bejelentették Mauro Prosperi eltűnését. Minden eszközt igénybe vettek a keresésére. A verseny teljes útvonalát átkutatták, abból indulva ki, hogy a futó betartotta a szabályt, és a vihar beálltakor nem haladt tovább. Természetesen nem találták meg.
Nem is találhatták, hiszen az olasz egyre tovább és tovább ment abban a reményben, hogy segítséget talál. Ebben a helyzetben, napokkal az eltűnése után, immár víz nélkül csak huszonnégy órán át tudott volna életben maradni.
Egyszer megpillantotta a mentőhelikoptert, jelzett neki, de a gépről nem vették észre, és visszafordultak. A vizeletét itta, hogy lassítsa teste kiszáradását, és haladt tovább.
Hamarosan csillogást látott a horizonton: marabout, vagyis síremléket, s remélte, hogy talál hátrahagyott vizet és ételt. Semmi sem volt bent - ekkor már arra gondolt, ez lesz az ő sírja is. Ám kisvártatva repülő zaját hallotta: kirohant és próbált tüzet gyújtani - csakhogy a mentőcsapat helyett megérkezett egy újabb, immár tizenkét órás vihar. Ez mentálisan teljesen leépítette, hiszen a repülőgép pilótájának esélye sem volt megpillantania őt. A vihar után az elkeseredésen kívül semmi sem maradt.
Kezdte úgy érezni, hogy meg kell halnia, és a testét soha sem találják meg. Arra gondolt, felvágja a vénáit, elalszik, és nem ébred fel többet. Így is tett: felvágta a vénáit, és elaludt.
Legnagyobb meglepetésére egy idő után viszonylag pihenten felébredt. Annyira sűrű volt már a vére, hogy nem tudott elvérezni - a Szahara nem követelte az életét. Mauro úgy gondolta, ez jel, hogy életben kell maradnia, lehet még valami dolga ezen a világon. Tett-vett, pakolgatott, s ekkor vette észre: nincs meg a jegygyűrűje, valahol, valamikor lecsúszott az ujjáról! Elkeseredve találomra belemarkolt a homokba, s újabb csodaként ott volt a gyűrű a kezében. Ettől pláne új erőre kapott, de valamit ennie kellett. Észrevette, hogy denevérek vannak a kis szentély belsejében, így azokat ette nyersen, a vérüket pedig megitta. Ahogy mondta, ekkor már egyáltalán nem érzett ízeket.
Belátta, hogy hajnalban és este tud haladni, napközben azonban, amikor árnyékban is több mint 40 Celsius-fok van, pihennie kell, hogy a kiszáradást lassítsa. Továbbindult.
Nem sokkal később a maratoni szervezői megtalálták a szentélyt és benne Mauro ottlétének nyomait, de fogalmuk sem volt, hogy merre indulhatott tovább. Azt viszont legalább tudták, hogy talán még életben van - de hol lehet?
Az ereje végét járó olasz próbált visszaemlékezni a futást megelőző tájékoztatásra, amelyen elmondták, hogy naplementekor kell a felhők felé indulni, mert ahol felhő van, ott lehetnek növények, emberek, víz.
Így az utolsó erejével ezt a tanácsot követte, s egy kis vizes területhez ért. A homokban észrevette, hogy emberek jártak arra, az egyik szikla mellett megpillantott egy kislányt. Mauro annyira rossz állapotban volt, hogy a kislány, ahogy meglátta, halálra rémült és elszaladt. A futó ment tovább, végül eljutott egy asszonyhoz, aki megitatta, megetette. Mauro ekkor tudta meg, hogy elhagyta Marokkót és már Algériában van. A nő elküldte a lányát segítségért, aki két katonával érkezett vissza. Elvitték egy támaszpontra, hogy orvosi kezelést kaphasson, de előtte bekötötték a szemét - Mauro ezt akkor nem kifejezetten a segítőkészség jeleként értelmezte. Végül kórházba vitték, ahol kiderült, tizenöt kilót fogyott.
Hazatérése után a történet hatalmas médiavisszhangot kapott, mivel az ultrafutó kilenc napig bolyongott a Szaharában, majd csodával határos módon megmenekült.
A Marathon des Sables és a Szaharában töltött napok azonban örökre megváltoztatták: a sivatag, amelyet le akart győzni, őt gyűrte maga alá, majdnem végzetesen.
Ami futóként addig az előnyére vált, vagyis a bátorság és az állhatatosság, a sivatagban majdnem a vesztét okozta. Ahogy fogalmazott, a tisztelet és az alázat menthette volna meg ettől a helyzettől, de végül a Szahara elvarázsolta kegyetlenségével, ugyanakkor a benne rejtőzködő élet lehetővé tette neki a hazatérést.
Szerencsés véget ért a kaland, sőt, Mauro Prosperi 2012-ben teljesítette az MdS-t


The Jungle Ultra

Manu National Park, Peru / 230kms / jungle trails / 5 stages / Tempreture: 20°C - 30°C / Cost: L2750 Per Athlete
About this event:
This is the Manu National Park, deep in the Amazon Rainforest, an unspoilt expanse of boiling jungle and breath-taking cloud forest running from the Andes mountains to the Madre de Dios River. It’s lowlands are only accessible by boat and it’s impenetrable nature has been both the reason so many are attracted to it’s dark undergrowth and the reason it has remained so well preserved.
You’re standing above the clouds looking down a massive valley along which a single track road winds through a sea of green. The clouds boil and roll across the canopy below and the air around you is thin enough to double the effort required to move. Soon you will descend down into the UNESCO world heritage site below and make your way through 230km of sweltering jungle, choked with mud and humidity, broken by river crossing after crossing.
This is the Jungle Ultra.
Your Experience
A 230km race split into 5 stages of suffocating jungle undergrowth, river crossings and cloud shrouded mountain valleys.
Runners should expect choking humidity; the body pouring sweat in an effort to stay cool. There will be deep mud and heavy rain. There may also be periods spent running in darkness, following the marked route by head torch.
As a self-sufficient race, you are responsible for carrying your entire kit, including food, safety equipment and a minimum of 2.5 litres of water which can be refilled at checkpoints along the stages. You’ll need some specialist gear to take on the hostile rain forest.
Accommodation each night is provided by way of research stations and lodges dotted through this region of unrivalled scientific interest.

2019.
Blaskó Mihály: 230 kilométer a dzsungelben
Az Amazonas mentén fut Peruban Blaskó Mihály, aki az Ultrabalaton- és Spartathlon-teljesítések után szeretne másfajta környezetben is célba érni.
Welcome to the Jungle!
Egy egészen különleges viadalra készül Blaskó Mihály: a Buda Gourmet étteremvezetője május végén még finom ebédekkel várta a vendégeket, de a gondolatai már máshol, mondhatni, nagyon messze jártak. Peruban, fent a hegyekben.
Június 2.: indul a dzsungel-ultramaraton.
"A körülmények miatt már egy héttel a verseny előtt útnak indultam, öt napot Cuzcóban töltök - mondta a 39 éves Blaskó Mihály. - Az inka birodalom egykori fővárosa háromezer-négyszáz méter magasan fekszik, oxigénhiányos a környezet, kell egy kis idő az akklimatizációhoz."
A futóverseny: öt nap, 230 kilométer a dzsungel kellős közepén. Huszonöt kilométerenként vizet kapnak a futók - ezzel a külső segítség "felsorolását" be is fejeztük. Az Andok hegyeiben, az Amazonas folyó mentén kell teljesíteni a távot.
A legnedvesebb és a legforróbb versenyként aposztrofálják a megméretést, aligha véletlenül.
"Nehezítés, hogy a cuccaidat magaddal kell vinned, nincsenek segítők - ismertette a verseny részleteit Blaskó Mihály. - Vagyis össze kellett csomagolnom egy tizenkét kilós táskát, amelyben többek között lesz víztisztító berendezés arra az esetre, ha a folyóhoz közel kerülök; függőágy, amelyet magamnak kell felszerelnem, ha pihenni szeretnék. Önellátó a verseny. Persze részletes tájékoztatást kaptunk, milyen gyógyszerekre, esetleg injekcióra lehet szükség, de nem kétséges: az oxigénhiányos környezet, a magasság és a csaknem százszázalékos páratartalom miatt különleges kihívás előtt állok."
Hülye kérdés: miért? Nos, Blaskó Mihály azt mondja, ízig-végig vendéglátósként nem a legsportszerűbb életet élte, és a mérlegre állva huszonöt kiló súlyfelesleggel szembesült. Változtatni akart. Elindult, és azóta meg sem állt…
"A hosszú távú futás közben az ember magára marad - jött a válasz. - A mai világban erre kevés lehetőségünk van, ám futás közben semmihez sem fogható, semmihez sem hasonlítható nyugalom lesz úrrá rajtam. Olyan mentális erőt kapok ezektől a versenyektől, hogy azt nehéz szavakba foglalni. Van időm gondolkodni! Sohasem hittem, hogy akár csak tíz kilométert képes vagyok lefutni, amikor pedig egyre többet értem el, kerestem az új és új kihívásokat. Kilencszer voltam a Balaton Szupermaratonon, négyszer egyedül teljesítettem az Ultrabalatont és kétszer a Spartathlont. Itt különösen nehéz körülmények között kell futni, de épp ez a lényeg. Meg akarom tudni, képes vagyok-e rá."
Irány Peru! Blaskó Mihályt várja a dzsungel.


A Bigfoot 200 Endurance Run
2019. Augusztus 16. Lubics Szilvia:
„Csak kövesd a vonalat az órádon! Csak kövesd a vonalat az órádon! Csak kövesd a vonalat az órádon!” Ez volt az utolsó gondolatom, ami akkora megmaradt. Ez volt az, amit órákon át halkan mormoltam magamban vagy hangosan kiabáltam. Minden mást elvesztettem már. Nem voltak gondolataim, az agyam teljesen lekapcsolt, minden információ eltűnt, nem voltam képes semmit sem érzékelni a külvilágból, semmi sem jelentett kapaszkodót. Csak ez az egyetlen gondolat volt, ami megmaradt, mintegy utolsó szalmaszál - és tudtam, hogy ebbe kell kapaszkodnom, mert ezen múlhat minden. Nem szabad elfelejtenem, ezt kell csinálnom. Fogalmam sem volt, hol vagyok. Nem arról, hogy a pálya melyik részén, hanem arról sem, hogy a nagyvilágban. Otthon az erdőben? A Mecsekben? A Bükkben? Afrikában? USA-ban? Azt sem tudtam, hogy kerültem oda, mit keresek én ott... Nem tudtam, mióta vagyok úton, nem tudtam, meddig fog tartani. Nem tudtam, hova vezet az utam. Láttam néha embereket magam körül, de nem ismertem fel őket, nem értettem, ők miért vannak ott. Hallottam néha, hogy beszélnek hozzám, de mintha egy burában lettem volna, nem fogtam föl. Aztán újra egyedül maradtam. Nem éreztem semmit, csak teljes ürességet. Csak mentem, mentem előre, és magamban beszéltem: „Csak kövesd a vonalat az órádon!” Sötét volt, a lámpám fénye világította meg az utat, valahol távolról mintha vízcsobogás szűrődött volna be a fejembe hosszú órák óta. „Lehet, hogy egy tó körül bolyongok? De miért kell ezt tennem?” Nem tudtam. „Csak kövesd a vonalat az órádon!”. És én csak néztem a Garminomat és mentem előre.
A harmadik éjszaka voltam ekkor úton a Bigfoot 200 Endurance Run ultra-terepfutó versenyen, valahol 230 km körül járhattam. Az első 48 órában nem aludtam, és a harmadik napon is csak 1-2 órát, így a kialvatlanságtól és a kimerültségtől szinte teljesen elvesztettem a kontrollt, amikor már csak ez az egy mondat maradt meg a valóságból. Talán az Ultra Gobi felkészülés miatt vésődött be ez a gondolat ennyire: a track a minden, ezen fog múlni minden. Aztán a következő frissítőállomáson sikerült aludnom és visszatérnem a valóságba... Igaz csak átmenetileg.
Pedig olyan jól indult minden. Az Ultra Gobi elmaradása sokként hatott rám, hisz minden energiámat abba öltem az elmúlt hónapokban. Nemcsak az edzéseket hanem a mentális és a gyakorlatias felkészülést is. Tudtam, hogy nem szabad veszni hagyni mindent, amit abba beletettem, és mihamarabb kell találnom egy versenyt, ami ugyanolyan kihívást jelent a testnek és léleknek. Hála két cseh futótársamnak, akik hozzám hasonlóan pórul jártak a Góbival, sikerült beneveznem a Bigfoot 200-ra, ami egy 330 km hosszú, 13.000 méter szintemelkedésű, nonstop terep verseny az USA nyugati partja közelében a Cascade-hegységben. Utánanéztem, hogy ez egy színvonalasan (biztosan) megrendezett, rangos verseny - így gyorsan elintéztünk mindent, és 4 nappal azután, hogy törölték az Ultra Gobit én már a repülőn ültem Portland felé. Szerencsére, volt azért sok hasonlóság a verseny logisztikájában, így pl. a már előre elkészített csomagjaimat, amit a frissítőállomásokra kellett küldenem, csak át kellett variálnom, de nem kellett a nulláról kezdenem mindent. Volt 4 napom arra, hogy fejben felkészüljek: tüzetesen átnézzem a verseny útvonalát, szinttérképét, a frissítőállomások helyeit, megtervezzem kb. mikor, merre fogok járni, mit hova küldjek előre stb. Igyekeztem minél több információt beszerezni a pályáról, de tudtam, hogy azért ez egy nagy ugrás lesz az ismeretlenbe…
Az utazás simán ment, a szállásunk bő egy órányira volt a majdani célterülettől, ahol a verseny előtti napon volt a rajtszámátvétel, orvosi vizsgálat és tartottak egy részletes ismertetőt a versenyről. Na ezt hallgatva kicsit összeugrott a gyomrom... Pénteken hajnalban autóztunk el a célhoz, onnan buszokkal vittek minket a rajtba. Jó hosszú út volt… Gondoltam is, hogy ezt majd le kell futni, csak nem erre az aszfalton, hanem fent a hegyekben. Jó hangulatban készülődtünk a rajtterületen, fotózkodtunk a Yetivel, amit errefelé Bigfootnak hívnak, majd 9 órakor elrajtoltunk. Rajtam compressportos zokni, nadrág, póló volt, Kilpi felső, Salomon cipő és zsák. Ez utóbbi jóval kisebb és könnyebb volt, mint az előző sivatagi versenyeimen, mert nem kellett a meleg ételeinket, hálózsákot, derékaljat magunkkal vinnünk, csak az egyéb kötelező felszereléseket, kulacsokat. Térerő nem volt, ahogy szinte az egész versenyen sem. Egyszer tudtam beszélni Gyurival, ekkor kb. 9 órája futottam, később már nem - de lehet, hogy jobb is... Néha becsippant a telóm, hogy jött egy üzenet, de hiába próbáltam ekkor hívni vagy írni, már nem volt térerő. Az első nap sokszor néztem, hogy megy-e, aztán elengedtem ezt az egészet, mert sok energiát elvitt, és folyamatos csalódást okozott, vagyis nem segítette a versenyzésemet.
Az első nap viszonylag szépen tudtam haladni, ahol tudtam, futottam, ahol nehezebb volt a terep, vagy felfelé mentünk, ott gyalogoltam. Voltak nagy köves, sziklás részek, volt szép erdős single track, voltak folyóátkelések, ahol combig ért a víz, volt, ahol drótkötélbe kellett kapaszkodva felmennünk egy szakaszon - szóval volt minden... A vizet forrásokból, folyókból kellett felvennünk - ezeket a pontokat precízen jelölték az itinerben. Én csináltam magamnak egy kis táblázatot, amibe beírtam szakaszokra bontva két pont közti távot, szintet, limitidőt, ezt befóliáztam és ezt néztem meg mindig, hogy mi vár rám. Két frissítőállomás között (amiből 14 volt az úton, változó: 15-30 km távolságra egymástól) GU gélt ettem, plusz sót, GU Roctane port kevertem be, minden jólesett. A táj lenyűgöző volt, ekkor még volt erőm és kedvem, úgyhogy csináltam is pár képet.
Estig szépen ment is minden, és kb. 100 km-nél járhattam, amikor leszakadt az ég. De olyan elementáris erővel, amit még nem tapasztaltam. Pár másodpercenként dörgött - villámlott, a koromsötétből hirtelen kivilágosodott minden. A legrosszabb az volt, hogy nyílt terepen mentem, esélyem sem volt, hogy behúzódjak valahová, frissítőállomás meg több órányi távolságra. Nem szépítem, nagyon féltem, annyira, hogy elbőgtem magam. Ott voltam a világ végén, mindentől, mindenkitől távol az éjszakában, körülöttem meg csapkodtak a villámok. Csak azt tudtam, hogy haladnom kell és bízni benne, hogy a következő villámcsapás már távolabb lesz. A túlélőfóliát a derekamra csavarva próbáltam menni, de a vihar folyton lekapta rólam, hiába dugtam be a kompressziós zoknim szárába. Egészen más így átélni egy vihart, mint otthon, ahol magunkra zárjuk az ajtót és ablakokat míg elcsendesedik minden. Marcipánra (a nagyobbik vizslámra) gondoltam, aki rettentően fél a dörgéstől, amint meghall egyet a távolban, már reszketve bújik hozzám. Ki tudja, talán az elmúlt évezredek hasonló viharai hagytak nyomot a génjeiben. Most már igazán át tudtam érezni, hogy mit érezhet ő. Gondolatban hozzábújtam, hogy most vigyázzon ő rám. Csak később tudtam meg, hogy a viharban elhagytam a kis plüss vizslámat, amit a zsákomra akasztva vittem már az Atacama-, és a Namib sivatagban is. Szerencsére egy utánam jövő versenyző észrevette és felvette a földről. Emlékezett rá, hogy nálam látta, és amikor utolért másnap egy állomáson, visszaadta. Teljesen meghatódtam. A vihar órákon át tartott, volt, hogy feltűnt mellettem egy fickó, de nem jelentett vigaszt - ahogy elnéztem, még jobban be volt tojva, mint én… Aztán mire hajnalodott, végre alábbhagyott a vihar és elállt az eső.
Mondanom sem kell, totál szétáztam, hiába volt rajtam esőkabát az alatta lévő tollpihés dzsekim használhatatlanná vált, mert kis golyókká álltak össze a pihék benne. A legrosszabb az volt, hogy a cipőm és zoknim ezt követően sem száradt meg, hiába nem esett már. A levegő nedves maradt, helyenként az aljnövényzet is vizes volt, meg néha szemelt is az eső még. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem küldtem előre váltás meleg száraz ruhát, csak pár pólót, így nem tudtam átöltözni, sokáig nagyon fáztam. Úgy gondoltam, hogy a második nap még megyek, és nem alszom, csak ha már nagyon nem bírom tovább. Így is volt: az első 48 órában nem aludtam - ami talán szintén hiba volt. A frissítőállomásokon eltöltöttem 1-2 órát, ahol próbáltam kicsit pihenni, amíg kiszolgáltak. Mert az ellátás tökéletes volt: amint beértünk, körbevettek, kérdezték, mire van szükségem. feltöltötték a kulacsaimat, és kezembe nyomtak egy étlapot (!), hogy mit kérek enni. Amit megkívántam, azt rögtön el is készítették. pl. frissen sütöttek palacsintát, melegszendvicset, vegaburgert, szinte bármit. Az étvágyam jó volt, jól is estek az ételek. A második naptól már nem is tudtam megenni a szintetikus dolgokat, csak a természetes ételeket. Volt, hogy csomagoltattam szendvicseket az útra, és azt ettem. Ahogy teltek az órák, persze egyre fáradtabb voltam, és lassultam. De folyamatosan kontrolláltam, hol tartok, milyen tempót kell mennem, hogy beérjek majd a célba. Versenyezni az élbollyal nem tudtam, nagyon erős tempót mentek - azt láttam, hogy komplett csapattal vannak, akik az állomásokon öltöztetnek, etetnek, itatnak, zsákot rendeznek - de ami a legnagyobb segítség, hogy lehetett váltva kísérni a futókat, amolyan iramfutóként. De cseppet sem bántam, hogy én egyedül vagyok - így teljesen más kihívás és élmény volt végigérni - én pedig most az ilyen élményért jöttem.
Az igazi problémáim a 2. napon jelentkeztek először: elkezdett fájni a talpam - gondoltam vízhólyag lett rajta, így nem törődtem vele különösképpen, mentem tovább órákon át, de egyre jobban fájt, már alig tudtam rálépni, amikor a következő állomáson megnézte az eü. személyzet, és kiderült, hogy a fél napos vizes zokniban futástól, gyakorlatilag leázott a talpamról a bőr. Körberagasztották az egész lábfejemet, hogy ne közvetlenül a sebre lépjek - ez nagy könnyebbség volt. Később egyre nehezebben tudtam járni, éreztem, hogy dagadnak a lábaim, nem férnek el a cipőmben. Így szegényt elkezdtem vagdosni: először a bokám körül, aztán a nyelvénél, majd az ujjamnál - aztán mikor már így sem volt elég, akkor tovább nagyobbítottam a lyukakat. A baj csak az volt, hogy így viszont nem védte semmi az ujjaimat, így amikor belerúgtam valami kőbe, akkor csillagokat láttam. Közben azért szépen lassan fogytak a kilométerek, de ahogy fáradtam, egyre gyakrabban kezdett ki-kapcsolni az agyam. Amikor már nem bírtam tovább ébren lenni, egyszerűen beburkolóztam a túlélőfóliámba és ledőltem az út mellé egy negyed órára - nem érdekelt, hogy fűbe, kőre, vagy hova. Az alvás mindig segített visszakerülni a valóságba. Ilyenkor mindig újra tudtam, hol vagyok és mi a dolgom Aztán mentem tovább. Sokat gondoltam a családomra, a gyerekekre, kutyáimra, igyekeztem erőt meríteni mindenkiből. Sokat járt eszemben a Bátor Tábor lelkes csapata is, akiknek a CherryGo-val adományt gyűjtöttünk az előző hetekben. Egy-egy gyengébb pillanatomban, amikor elveszettnek éreztem magam mindig arra gondoltam, hogy nem ehhez kell a bátorság, amit én csinálok, mert ez csak egy kaland, hanem azoknak a gyerekeknek és szüleiknek, akik a betegségükkel küzdenek meg. Szóval miattuk is mennem kell.
A fizikális fájdalmaim egy darabig egyre erősödtek, aztán már nem éreztem semmit, vagy inkább más nem jutott el a tudatomig - egyfajta védekező mechanizmus lehet ez. Sajnos a lábfejem egyre jobban dagadt és fájt, olyannyira, hogy a kompressziós zokni több helyen teljesen belevágott a bőrömbe és kidörzsölte. Le sem tudtam venni, úgy kellett levágni a lábamról. Cserezoknim meg nem volt - szerencsére kaptam egy utcait „kölcsön” az egyik segítőtől - így a maradék kb. 100 km-t abban tettem meg. A fáradtságtól és kimerültségtől egyre többször kerültem egy szürreális világba, egyre többször hallucináltam. Ezzel egyébként közel sem voltam egyedül, a célban sok társam hasonló élményekről számolt be. Láttam az út során magas épületeket, embereket - még egy hatalmas télapót is - akitől viszont megijedtem. A legviccesebb kép az volt, amikor egy fátyolba burkolózó kecskét véltem felfedezni az út szélén... Sokszor vesztettem el a fonalat, és pl. azt hittem, hogy csak egy edzésen vagyok, és nem értettem, hogy miért ilyen hosszú, és miért kell minden hegycsúcsra felmennem. A legdurvább az volt, amikor egy férfi versenyzőtársam ébresztett fel az út szélén és öltöztetett meleg ruhába, hogy ne hűljek ki, majd kísért pár órán keresztül, amikor egyszer csak az kattant be, hogy bántani akar, és azért mondja csak, hogy menjek vele le a völgybe, ahol majd kapunk reggelit. De én nem értettem, hogy miért kapnánk reggelit az erdő közepén, és biztos voltam benne, hogy valami rosszban sántikál. Ezért, ahogy tudtam megiramodtam visszafelé, fel a hegyre, ahonnan jöttünk. Futottam, ahogy csak bírtam, ő kiabált, hogy menjek vele, de ekkor már vissza sem mertem nézni. Addig mentem, amíg szembe nem jött két másik futó, akik megnyugtattak és elkísértek a következő pontig, ahol megkaptuk a reggelit. Én aludtam egyet, és kitisztult a kép. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy valakiről, aki segített, ilyen szörnyűségeket gondoltam. A célban persze egymás nyakába borultunk. Azt mondta, tudta, hogy csak hallucináltam és azt is tudta, hogy leszek olyan kemény, hogy megcsinálom.
Szóval így teltek az órák, de rengeteg gyönyörű pillanattal is megajándékozott ez a négy nap. Sosem fogom elfelejteni például azt, ahogy óriásfenyők közt futok egy kanyargós ösvényen, ahol iciri-picirinek érzem magam, mint egy mesében, vagy azt a pillanatot, amikor az egyik hegycsúcson kicsit aludtam és felébredve azt láttam, ahogy a hold fénye megcsillan a túlélőfóliámon, miközben ezernyi csillag ragyog az égen, amerre csak nézek.
Az utolsó éjszaka és reggel pedig már biztos voltam benne, hogy beérek, nagyon boldog voltam. Sosem voltam még ennyit kint egy pályán, sosem voltam még ennyire magamra utalva, sosem tettem még meg egyben ekkora távot. Igaz ez nem is egy klasszikus futóverseny volt, egészen más kihívásokat kellett leküzdenem, mint eddig - és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. A célban még órákon át feküdtem, miközben örülhettem a beérkező futóknak. (Végül 100-an értünk be a 159 indulóból.)
A lábam, most a verseny nevéhez méltóan valóban „big foot” lett, sajnos sebes is, de ezek mind csak múló problémák, az élmény viszont örök marad.
Köszönöm a szurkolásotokat, köszönöm a családom támogatását, edzőim (Coacholi, Judit Koller) felkészítését, szponzoraim támogatását.
Lubics Szilvia velük volt: Jiří Hálek és Michal Činčiala.


Ahogy lefeküdt a testem az agyamnak, már jöttek az eredmények
sz: Fehér János
Bódis Tamás 2019.11.27.
Bódis Tamás elég viharos karriert futott be az ultrafutók között. Csak pár éve specializálódott a hosszú távokra, de máris a legeredményesebbek között van. 2019-ben megnyerte az Ultrabalatont, ősszel pedig egy hónapon belül győzött a kultikus, 246 kilométeres Spartathlonon, majd lett második a 24 órás világbajnokságon. Bódis volt katona, kamionsofőr, most pedig taxizás mellett fut, még az éjszakai sofőrködés is jó edzés neki. Már katonaként hallottam a Spartathlonról, 2009-ben ki is tettem a spártai Leonidasz király szobráról a képet a Facebookomra. [A futók a futás végén ennek a szobornak lábát érintik meg Spártában - a szerző.] Egy messzi galaxisos cél volt, de valahogy tudtam, egyszer az életemben lefutom a Spartathlont, de akkor még lövésem nem volt, hogyan is indulhatnék rajta - elevenítette fel az első emlékeit az Athén és Spárta közötti futásról Bódis.
Gyerekkorában focizott, de a futás a katonáskodással érkezett meg az életébe. A szolnoki ejtőernyősökhöz szerződött, ahol a 3000 méteres szintfelmérőn a helyi legjobbnál is jobb időt ért el. A tehetségét felfedezve előbb katonai versenyekre vitték, bakancsos futásokra, majd civil versenyekre is eljárt. A reggeli torna vagy a menetgyakorlat nem volt neki elég, gyakran elment délután még futni vagy kondizni.
A szolnoki szolgálat után Bódis egy afganisztáni misszióba is belekerült, 2011-12-ben volt kint katonaként. A futásról ott sem mondott le, pedig a körülmények nem voltak ideálisak. Csak a tábor területén edzhetett, közben 40-45 fokos meleggel és a sivatag porával kellett megküzdenie. Ha már nem látta a szálló portól a tábor fölé magasodó hegyet, akkor már a szűrésre szolgáló kendőben sem ment ki.
"Még órám sem volt, nemhogy edzőm, más futóktól, internetről csipegettem információkat. Azzal sem voltam tisztában, hogy a félmaratonon elért 1 óra 22 perces időm sok embernek elérhetetlen. A futás szeretetért csináltam, de mindig is szerettem a versengést. Munkában is mindig első akartam lenni, mindenhol a versenyszellemet kerestem. A katonaság után kamionoztam, ott a kocsikban egy okos program figyelte a sofőr vezetési stílusát, hogy például mennyit gurítod a kamiont, hogyan bánsz a fékkel, a rendszer ezek alapján számolt százalékos eredményeket. A cég kihirdette, hogy a legjobb három sofőr jutalmat, nyaralást, telefont, notebookot kaptam. Ott többször is dobogón végeztem, hiába voltam kopasz kamionos, abban is versenyt láttam."
Miután nem volt már lehetősége részt venni újabb misszióban, Bódis új, jól fizető állást keresett magának, így aztán elment kamionozni egy finn céghez. Az edzésről ekkor sem mondott le. "Sokszor parkolókban futkároztam, miközben a pecsenyét sütögető kamionosok fogadásokat kötöttek rám, de egyre ritkábban futottam."
Az újrakezdés ideje és karrierjének beindulása 2017-ben jött el. "2016-ben elég sok rossz impulzus ért, arra ösztökélt, hogy kezdjek magammal valamit. Megromlott egy csomó minden. Ráébredtem, hogy nem éri meg a pénzért kint lenni, és mindent feláldozni, Egy barátommal leveleztünk, és elhatároztuk, hogy újra futni fogunk."
A visszatérés nem ment könnyen, januárban sárban, latyakban kezdett el edzeni, de nem jött vissza korábbi formája, kisebb sérülései is voltak.
"AZTÁN HOGY AZ AGYAM ÉS A TESTEM KÖZÖS NEVEZŐRE JUTOTT, DE AZT IS MONDHATNÁM, HOGY A TESTEM LEFEKÜDT AZ AGYAMNAK, MÁR JÖNNI KEZDTEK AZ EREDMÉNYEK.
Az igazi áttörés pedig akkor volt, amikor 2017. október 28-án találkoztam Szabó Gáborral, az ELTE Sashegyi Gepárdok futóedzőjével, és megírta nekem az első edzéstervet."
A pálya gyereke lett.
Bódis elámult azon, hogy milyen erős tempókban és időeredményekben gondolkodott új edzője, aki korábban nem is foglalkozott ultrafutókkal. Nem hosszú távokat futtat vele, hanem rengeteg résztávot. Az edzéseken Bódis egy zuglói futópályán köröz, ha nagyon elunja, akkor megfordítja futásának irányát. Hetente 170-200 kilométert is lefut, ez 500 kör is lehet, ami rettentő monoton. Azt mondja, ő a pálya gyereke lett. Bódis igazi sztahanovista, szinte mindig túlteljesíti az edzésterveket, vagy többet, vagy gyorsabban fut az előírtaknál. Szabó éppen ezért már inkább alálő a tervekkel, hogy kicsit kimélje.
Másfél nap szenvedés egy olajágért
A közös munka elég hamar kifizetődött, Bódis már 2017 decemberében megfutotta a Spartathlonhoz szükséges kvalifikációs időt. 2018-ban a 100 kilométeres országos bajnokságon már második volt, majd még azévben megnyerte a 12 órás bajnokságot, olyan eredménnyel, amelyre abban az évben a világon senki más nem volt képes.
Szeptember végén jött a Spartathlon, ahol még zöldfülűként egyből a negyedik lett, bár ő ezt kisebb csalódásként élte meg, mert a dobogót célozta meg. "Mindig azt mondom, az életben csak akkor tud bármilyen eredményt elérni az ember, ha felfelé, a csúcsra tekint. Nem gondolkozhatok abban, hogy csak teljesítsek valamit. Nem azt látom, hogy a 276 kilométer jó eredmény a 24 óráson, hanem azt nézem, hol helyezkedik el a magyar csúcshoz, vagy a 303 kilométeres világcsúcshoz képest. Ha egyszer valaki már megcsinálta ezt, akkor még egyszer képes lehet az ember, csak egy kicsit hozzá kell tenni. Az első Spartathlonom előtt nem volt bennem akkora önbizalom, hogy kimondjam, a dobogót akarom, mert utólag kifigurázhatják az ember, és 246 ezer lépés közben elég sok hibalehetőség van."
A futó testileg is nagy átalakuláson esett át, két év alatt 86 kilóról 70,5-re szálkásodott le, tudta, hogy kell adnia a jobb eredmények miatt, de a rengeteg lefutott kilométer önmagában is sokat jelentett.
Százötven kilométeres utazás
Második Spartathlonja előtt már mások is esélyesnek tartották a győzelemre, és ő viszonylag hamar el is döntötte a versenyt. Úgy tartja, hogy az első 150 kilométer egy kétszáz pluszos ultrán csak az utazásról szól, addig nem szabad foglalkozni vele, hogy ki hányadik helyen áll, úgyis csak ezután kezdődik az igazi verseny. Mire a 2019-es versenyen erre a pontra ért, már ő volt az élen, miután leelőzte a cseh Radek Brunnert és a brit Alaistar Higginst. "Beléjük botlottam, szerintem ők lassultak le hozzám, nem én mentem gyorsabban. 80 és 120 kilométer között mentem a kis tempómban, ők túl sokat depóztak, az én frissítéseim pedig olyanok voltak, mint a Forma-1-es bokszkiállások. Ezután megint utolértek, majd le is hagytak, ez ment 40 kilométerig. Azzal, hogy a melegben egymással kakaskodtak, lefárasztották magukat. Próbáltak magukkal rántani, de tudtam, hogy nem kevés az, ami még hátravan."
Bódis így a táv második felét gyakorlatilag egyedül futotta le, úgy véli, hogy mivel nem volt igazán éles versenyhelyzet, ezért lassult le önkéntelenül, és nem jött össze neki az előre kitűzött 23 órán belüli idő.
"Amikor futok, akkor mindig valamit megélek. Van egy nagy CD-táram a fejemben, emlékekkel vagy jövőbeni képekkel. Ha valamelyik nem elég motiváló, akkor egy másik lemezt veszek le a polcról. Hol az édesanyámra gondolok, hogy milyen beteg, és mennyi fájdalommal él, nekem meg ahhoz képest keveset kell elviselni. Vagy nyaralásra gondolok, újra próbálom megélni, milyen jó hajókirándulás volt, hú az a kaja, hú, de meginnék egy hideg sört. Na jó, inkább gondoljunk másra, mert menni kell. A végén már arra gondoltam, hogy Hangonyban, a kis falumban, a presszóban összegyűltek egy csomóan, és őrjöngenek a sikerem miatt. Mindig egy gondolat rabja vagyok."
Amikor a fájdalmat is örömmel viseli el.
Az ultrafutó azt mondta, ő annyira ráfókuszál a futásra, hogy nehezen tudja később visszaidézni mi történt, nem képes olyan színes élménybeszámolókkal szolgálni, mint sok más társa. Koncentráltsága miatt sem látszik mosoly az arcán. Az elkerülhetetlenül jelentkező fájdalommal is sajátos a viszonya. "A fájdalom az egyetlen korlát, ha megérted, akkor örömmel elviseled majd. A mentális erőre van szükség, amikor elfárad a test. AZ AZ EGYIK MONDÁSOM, HOGY HA EL TUDOD HINNI, HOGY SIKERÜLHET, AKKOR A TESTED MEGTALÁLJA MAJD A MÓDJÁT, HOGY SIKERÜLJÖN."
Nem is szeret holtpontokról beszélni, szerinte az a holtpont, amikor felad egy helyezést, vagy a verseny feladásán gondolkodik, ilyen azonban nem volt nála. "Egy 10 kilométeres emelkedő után nekem sem volt őszinte a mosolyom, vagy amikor lefelé jöttem egy hosszú lejtőn, és görcsölt a lábam, de ezek csak fájdalmak."
A spártai befutója azért euforikus lett. "Hét kilométerre a céltól már biciklis gyerekek vártak, amikor beértem a városba, még többen lettek, rengeteg kávézó még nyitva volt. Nagy ordítás, őrjöngés, kerepelés ment. A főtérre vezető úton már fáklyavivő lányok jöttek mellettem, de olyan gyorsan futottunk, hogy elaludtak a lángok. A végén már vagy százfős tömeg futott velem. Villogtak a vakuk az arcomba, buzdító zene szólt. Ezerrel lüktetett a szívem, és csak azt vártam, hogy megérinthessem a szobrot. Amikor ez sikerült, kicsit megkönnyebbültem. Amikor megfordultam, azt láttam, atyaúristen, milyen rengeteg ember ünnepel. Abban a pár pillanatban óriási tisztelet és elismerés áradt felém. Átértékelődött a szenvedés, megszépült minden, megtörtént az egész miértje, hogy ezért csinálod."
A Spartathlon után még egy hónap sem telt el, de Bódis bevállalt még egy kétszáz pluszos futást. Az edzőjével arra jutottak, hogy mivel rendkívül gyorsan képes regenerálódni a szervezete, a 24 órás vb-n is jó teljesítmény nyújthat.
Ebben igazuk is lett, a körözős versenyen Bódis versenyben volt az első helyért, végül új országos csúccsal, 276,222 kilométerrel a második lett.
Életem legnehezebb versenye volt, nagyon rossz állapotba kerültem a végére. Nehéz helyzetbe hoztam magamat, a doppingvizsgálatra is ketten vittek be. Egy banánt is csak fél óra alatt tudtam megenni. Egy ilyen versenyen szinte meg sem állok, a pihenésem 20 másodperc és 2 perc közötti. Egy pohár vízért sem álltam meg, menet közben frissítettem. Jövőre, 2020-ra csak két 200 kilométer feletti versenyt tervez, de meg akarja tudni azt is, hogy milyen gyors rövidebb távokon, maratonon és félmaratonon. Edzője szerint előbbin 2:25-re lehet képes (ezzel akár magyar bajnokságon dobogóra is lehet állni), a féltávon 70 percet futhat.
Talpa mint a rinocéroszé
A heti közel 200 kilométeres adagokkal Bódis elég jól gyilkolja a futócipőit, havonta kell újakat vennie. "Számomra is megmagyarázhatatlan, nagyon erős lábam van és fura futóstílusom. Ha mezítláb vagyok, akkor azt mondom, hogy orklábam van, jó széles és izmos lábfejem. Ennek a taposómozgásnak és a talajfogásnak is köszönhető, hogy jobban kopnak a cipő. Abban viszont szerencsés vagyok, hogy nem tudom, mi az a vízhólyag. A barátnőm mindig azt mondja, olyan a talpam, mint a rinocérosznak."
A napi 4-5 órányi edzést a munkája mellett végzi. "Taxizom, de már nem a taxi a prioritás, hanem a futás, hiába nem ebből élek. Ha csak csinálgatnám a futást, akkor az csak menegetne. Ha készülök egy Spartathlonra, hiába tudom, hogy lenne fuvarom, inkább elmegyek edzeni. Rengeteget taxizom éjjel is, ez is egyfajta edzés, lehet, hogy ez segít abban, hogy bírjam az éjszakát verseny közben. Sok ultrásra rátör az álmosság olyankor."
Bódis még csak 31 éves, ami az ultrafutásban szinte kölyökkornak számít, a negyvenesek, de még az ötvenesek nyerik a versenyek, a magyar ultrás előtt még hosszú karrier áll tehát. Már a futásban.
"MÁR MINDENT CSINÁLTAM, VOLTAM SZAKÁCS, KATONA, SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ, KAMIONOS, MINDENHOL JÓL ÉREZTEM MAGAM, DE MEGÉRKEZEM ARRA A PONTRA, HOGY MÁR LE AKAROM VERNI A CÖVEKEKET. MOST MÉG VERSENYZEK, DE EDZŐKÉPZÉSRE JÁROK KÖZBEN, A KÉSŐBBIEKBEN IS A FUTÓVILÁGBAN AKAROK TEVÉKENYKEDNI, ERRE TESZEM FEL AZ ÉLETEMET. FELÁLDOZTAM EDDIG IS MINDENT ÉRTE, ALL-INT ADTAM, RENGETEGET KÖLTÖTTEM RÁ."

"Lebegés, amit éreztem és érzek azóta is"
Blaskó Mihály 2019.11
Blaskó Mihály a napokban Athéntól Spártáig futott, majd vissza. Az összesen 490 kilométeres távot első magyarként teljesítette, s miután hazaért - és azonnal munkába is állt -, arra kértük, összegezze a különleges élményt. - Kicsit biceg…
- Kicsit? Az jó - nevetett Blaskó Mihály, aki szerdán már vissza is tért a régi kerékvágásba, és amikor a telefonja csörgött, udvariasan intézett egy asztalfoglalási kérelmet a Buda Gourmet étteremvezetőjeként; mi pedig azon merengtünk, az éhes hívó nem is tudja, hogy sporttörténeti rekorderrel egyeztetett: az első magyarral, aki nemcsak oda, hanem rögtön utána visszafelé is teljesítette a Spartathlont. - A kicsi az nem is gond… Én hülye, elegáns cipőt húztam, mondhatni megszokásból, és most már érzem, hogy kényelmetlen, nyomja a lábfejem mindenhol. Egy sportcipőt be kellett volna hajítani a csomagtartóba, de most már mindegy.
- Ezek a lábak mindent kibírnak.
- Mindent azért aligha, de most nem is szívesen terhelem őket, jár nekik egy kis pihenés.
- Folyamatosan nyomon követtük, itthonról szurkoltunk, célba ért, megcsinálta - mit érez most?
- Talán furcsán hangzik, és ne is vegye senki nagyképűségnek: semmi különöset. Tudja, nem ez az első versenyem, korábban is teljesítettem hosszú, extrém távokat, befutottam zászlóval, sokszor könnyezve, és most is ezen gondolkodtam: biztos lesz sírás, ha odaérek, de… Nem volt. Odaértem, és… Ennyi.
- Csak nem!
- Furcsa volt nekem is.
- Mitől volt ez a verseny - az elképesztő távolságon túl - más, rendkívüli, szokatlan önnek?
- Nem is olyan könnyű kérdés. Azt sokszor hallom, olvasom: önmagad legyőzése; bizonyíték, hogy erre is képes vagy; a saját határaid feszegetése - és ez mind igaz, mind motivált, ám most…Egészen más volt, mint akár a dzsungelben, pedig az sem volt egyszerű. Hogy is mondjam? Iszonyú "mennyiségben" kettesben maradsz önmagaddal, a saját gondolataiddal, sehol senki, csak a végtelen távolság, és a monotónia egy idő után felzabál. Kerestem már a megfelelő kifejezést - emberfeletti, tudatalatti… Nem is tudom, valahogy egy másik dimenzióba kerülsz, csak te vagy, nincs senki, nincs segítség, csak az akaratod, csak a fájdalomtűrő képességed létezik, az visz előre. Lebegés, amit éreztem és érzek azóta is; a realitással, a valósággal különleges kapcsolat alakul ki, olyan, amilyennel még nem találkoztál. Futottam már itt, de visszafelé az egy új pálya, és időnként beugrott egy festmény: fák, bokrok, távolban egy domboldal - és néhány perc múlva ez a látvány elém tárult. Hihetetlen volt, mintha mindennap láttam volna, pedig újdonság volt. Olvastam az üzeneteket, gyerünk, hajrá, úgyis sikerül - honnan tudja, gondoltam magamban. Persze jólesett a támogatás. Amikor beértem, talán ezért maradt el a nagy beteljesülés, inkább azt éreztem: most akkor vége?
- Nem legyőzni akarta a távot, túl lenni az egészen, hanem inkább benne lenni volt az igazi?
- Ez igaz lehet, és amikor a szállodába értem, már eszembe jutott: vissza kellene jönnöm. Hogy újra ezt érezzem, nem a beérkezést, hanem azt a lebegést. Kiráz a hideg, ahogy eszembe jut.
- Mi volt a legnehezebb?
- Az utolsó ötven-hatvan kilométer, az már nagyon nem esett jól.
- Akkor irány egy négyszázharminc-négyszáznegyven kilométeres verseny?
- A vége ott is nehéz lenne. Többször ott volt velem édesapám, akit régen eltemettünk már, de említettem: amikor úgy éreztem, hallucinálok, megálltam, le is ültem akár. Nyilván megviselte a szervezetem a hatórányi alvás péntek és kedd között.
- Utólag okos az ember: másképp kellett volna felkészülni?
- Nem, az rendben volt, sokat dolgoztam. Ferenczi István, a Fradi volt csatára, a Vasas erőnléti edzője nagyon jó partner volt, ő is extrém hosszú távokat fut, és sokan mások mellett rá is nagy szükségem volt. Ha eszembe jutott, hogy a munkám, az ő meccsük előtt lenne idő egy Szénás-körre, ráírtam: megyünk? Gyerünk! - mondta mindig, ha hajnali négykor kellett ezért kelnünk, akkor is, míg egyedül lehet, hogy inkább otthon maradok, és futok egy tízest. Versenyezni jó volt egyedül, edzeni jobb volt társaságban.
- Mi a következő célpont?
- Még nem tudom. De keresem.


Megjelenési információk

information

Kérjük, hogy minél hamarabb adja meg számunkra tervezett versenyének időpontját, akár egy évre előre is! Ez nem csak a futóknak, hanem más versenyszervezőknek is fontos információ saját rendezvényük elhelyezése szempontjából. Ezenkivűl ugyanezen okból tájékoztasson minket az időközben beállt változásokról is! A versenyadatok megjelenítése költséggel nem jár és a módosításokat is ingyen átvezetjük.

Kiemelési lehetőségek

A fenti képhez hasonló, (kb. tízszer olyan széles, mint magas) figyelemfelkeltő bannert küldhet a saját versenye(i)nek kiemelésére, amely a verseny hetébe kerül elhelyezésre a nyitóoldalon. A megjenítés díja a verseny előtti 30 napon belül netto 10.000 Ft, két hónapig 18.000 Ft, 3 hónapig 24.000 Ft, 6 hónapra 40.000 Ft és 12 hónapra 70.000 Ft. A fizetési időszak a verseny napjáig tart, azon túl a banner díjmentesen fentmarad. A kiteendő bannerek elkészítését is elvállaljuk minimális díjazás ellenében.

   Az ennél magasabb (200px, 300px stb.) bannerek díja az alapmagassághoz (100px) képest arányosan nagyobb.

A megrendelt időszakban az aktuális héttel folyamatosan arrébb kerülő, vagyis mindig szem előtt levő bannerek díja heti nettó 5 eFt, míg a fíx poziciójú oldalsó hírdetések díja egy hónapra nettó 20.000Ft, 3 hónapra 40.000Ft, fél évre 70.000Ft, egész évre 100.000Ft + ÁFA.

Kapcsolat

Ha bármilyen versenyinformációja vagy észrevétele van, kérjük üzenjen itt, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot a jobboldali elérhetőségeinken.

Együttműködő Partnereink
 

A felsorolt versenyszervezőkkel kölcsönösen támogatjuk egymás munkáját - ők minden rendezvényükről és annak eredményeiről tájékoztatnak bennünket, mi pedig 24 órán belül az összes elérhetőségünkön: Ultraversenyek.hu, Futónaptár / Ultraversenyek, és facebook / Ultraversenyek oldalakon tájékoztatjuk a versenyzőket azokról. Ezenkivül kölcsönös logóbemutatással (illetve facebook versenyoldal esetében a facebook/Ultraversenyek oldal kedvelésének beállításával) népszerűsítjük is egymást.
Fehérvár
BSI
Futapécs
Ironteam
Iustitia
KEFE
PFB
Sri Chinmoy
ZASE


Adatközlő partnereink:

BUDAPEST SPORT IRODA (BSI) - Balaton Szupermaraton
Fentos Krisztina - DESEDA ULTRAMARATON (5.)
FutaPécs SE - SZEDERKÉNY -> BÓLY 100KM FUTÁS
IUSTITIA Egyesület - Fuss Egy Napot! - Ultra
Komárom-Európa Futó Egyesület (KEFE) - Erőd Próba
Pomázi Futó Bajnokok SE (PFB) - OmszkiUltra, 50 km-es Magyar Bajnokság
RunDevu - SZŐLŐSKÖR
Sri Chinmoy Maraton Team - Győri Futófesztivál
Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE - Szaggasd az aszfaltot